Please enable JS

Rólunk

Ismerjen meg minket

2011-ben három szakember úgy döntött, hogy megpróbál valami újat, valami korszakalkotót, valami mást. Amit magukkal hoztak, az, az egyik legértékesebb dolog volt; a sokéves tapasztalat és tudás. Minden mást viszont elő kellett teremteni, fel kellett kutatni és meg kellett keresni. Így történt, hogy 2011. nyarán elindult a Hungaro Hydro Plusz Kft. Kecskeméten egy bérleményben. Tele reménnyel és tervekkel kezdte meg tevékenységét a kicsi cég az élet rögös, sőt néha sziklás útján.

A folyamatos kemény munka és tanulás meghozta gyümölcsét, a cég fejlődni tudott nem csak létszámban, méretben is. Ugyan továbbra is bérleményben maradt, de 2014-ben, telephelyen belül, nagyobb épületbe költözött. Azonban a kicsi cég álma nem ez volt, nem ezért dolgozott egyre keményebben és lelkesebben. Az álom egy saját telephely volt.

Sok megpróbáltatás és küzdelem után, a vágy beteljesedett és megvásárlásra került az első saját telephely. Az épület nem volt szép, ellenben viharvert annál inkább. A gondos gazda hiánya jócskán meglátszott rajta. Pénzt, erőt és energiát nem kímélve a hajdanán szebb napokat látott laktanya új köntöst kapott. Majd mikor már a külcsín teljes volt és már csak a belbecs hibádzott, jöttek a szorgos kollégák és megtöltötték a még akkor csendes és rideg épületet hanggal és élettel.

Hát így történt, hogy a lelkes maroknyi csapat, immáron megrövidült HHP Kft. névvel, új helyre került.

Mivel persze tervek nélkül nincsenek célok és célok nélkül tervek, így a jövőkép ismét formálódni látszik.

Kapcsolat